Siratófal

A zsidó vallás egyik legszentebb helyének számító Siratófal több száz éve vonzza a zsidókat, akik a hatalmas köveknél imádkoznak.

A siratófal (más néven: Nyugati fal, héberül: Kotel) egykor az i. e. 515-ben emelt második templom része volt, amely a Salamon király által a Frigyláda elhelyezésére épített Első templom helyén állt. A zsidók ma is siratják Második templomukat, innen kapta nevét a fal. A csiszolt kövek mintha rezegnének a falat érintő kezek alatt. Talán a több évszázadnyi imádság, vagy a fal hasadékaiba betűzött, színpompás, írott könyörgések teszik. A földön a szorosan egymáshoz préselt új üzenetek miatt a fal réseiből kihullott papírdarabok hevernek.

A fal mindössze 57 méter hosszú, és egy hatalmas, négyzet alakú tér végén emelkedik. A 19 méter magas fal figyelemre méltó mérnöki teljesítményként habarcs nélkül összeillesztett mészkőtömbökből épült, amelyek némelyike 90 tonnát is nyomhat. I.e. 19 körül Heródes király kibővítette a Második templomot, ás csak a nyugati fala élte túl a római pusztítást 20-ban. A terület napjainkban mindig tele van hívőkkel. A férfiak az egyik, a nők a másik oldalon imádkoznak, megpróbálva megérinteni a hatalmas köveket. A zsidó és a muzulmán vallásban is jelentős szerepet betöltő fal számos heves vita tárgya volt – ezért fegyveres erők járőröznek a téren. Egyesek több óra hosszat, mások csak néhány percig imádkoznak a falnál. Néhányan mosolyogva, mások sírva hagyják itt. Mindannyian hálásak azonban, hogy végre felkereshették.

Siratófal Jeruzsálem

Utazás Időzítése: A fal mindig látogatható, ám legjobb, ha napközben keressük fel. Fegyveres izraeli őrök járőröznek a téren, és átkutatják a látogatókat. Szombaton tilos elektronikai eszközt magunkkal vinni. Az időjárás általában egész évben kellemes.

Utazás Tervezése: A hangulatunktól függ, mennyi ideig maradunk. Vihetünk magunkkal papírdarabokat és tollat, hogy köszönetünket vagy imádságunkat leírjuk. Időnként találunk kisebb részeket, ahonnan a korábbi üzenetek elvesztek vagy szétmállottak. A magasabb látogatók könnyebben találnak hasadékot a kövek között. Viselkedjünk tiszteletteljesen az imádkozókkal szemben. Néhányan oldalt lépnek, vagy megpróbálnak maguknak nagyobb helyet teremteni, mások meg sem mozdulnak. Tilos a lökdösődés. A zsidó ünnepnapokon több ezren is felkeresik a Siratófalat. A férfiaknál jarmulkét (kerek fejfedő) vagy kalapot, a nőknek hosszú szoknyát kell viselniük. A hagyomány szerint a faltól hátrafelé lépkedve távolodnak el.

Siratófal Jeruzsálem Izrael

Érdekességek

– A júliusban vagy augusztusban tartott Tisa beávkor több tízezer zsidó keresi fel a Siratófalat, hogy meggyászolja az Első és a Második templom kifosztását.

– Fedezzük fel a Siratófal alagútját. Az 1967-68 között feltárt alagútban a Siratófal jelenleg föld alatt elhelyezkedő szakaszait, valamint római kori és középkori boltozatokat láthatunk. A csoportos idegenvezetésre jelentkezzünk előre.

– Keressük fel a közeli zsidó negyedet, amely feleleveníti a Második templom több mint kétezer évvel ezelőtti, történelmi szempontból gazdag időszakát. Helyreállított Heródes-kori kúriákat és négy szefárd zsinagógát láthatunk a negyedben. A legkáprázatosabb zsinagógában nevezték ki a szefárd főrabbit.

Fotók: Depositphotos