Hagia Sophia

A keresztény világ legfenségesebb székesegyháza, az Hagia Sophia, egykor Konstantinápoly szellemi-lelki életének központja volt.

Építésének története

A görögül „szent bölcsesség”-et jelentő Hagia Sophia építésére 532-ben adta ki a megbízást Justinianus császár. A cél az volt, hogy a Bizánci Birodalom fővárosa, Konstantinápoly (Isztambul), a világ vallási, művészeti és kereskedelmi központjává váljon. Justinianus a feladatot két görög matematikusra, Tralleszi Anthemidoszra és Milétoszi Iszidóroszra bízta, a gyönyörű anyagokat pedig Görögországból, Rómából, Kisázsiából és Észak-Afrikából hozatta. Mintegy 10 000 ember 5 évig tartó munkával alkotta meg vörös és zöld porfírból, sárga és fehér márványból, aranyból és ezüstből a világ legcsodálatosabb székesegyházát. A legenda szerint Justiniánus, belépve az elkészült templomba, így kiáltott fel: Legyőztelek, ó, Salamon! (Jeruzsálem, Salamon temploma) 30 m átmérőjű, tündöklő kupola koronázza meg az épületet, és köré ─ hogy annak terhét és oldalnyomását eloszlassák és ellensúlyozzák ─ az építészek kisebb félkupolákat terveztek, de a templombelső sem mindennapi, a fény- és a térkompozíció mesterműve.

Hagia Sophia Isztambul Törökország

Viharos sors

Az Hagia Sophia csaknem 1000 évig volt a kereszténység központja, de fennállását alapításától kezdve nehézségek kísérték. Közel 21 évvel felépülte után földrengés rongálta meg, ezért részben újjá kellett építeni, értékei pedig az idők során fosztogatásoknak estek áldozatul. 1204-ben a negyedik keresztes hadjárat katonái, útban Jeruzsálem felé, fűtve a keleti ortodox egyház iráni ellenséges érzülettel (1054-ben kettészakadt a római és a konstantinápolyi egyház), kirabolták a templomot. Az utolsó keresztény szertartást 1453. május 23-án este tartották meg. Bár az oszmán seregek néhány óra múlva megrohamozták a város falait, vezérük, II. Mohamed megtiltotta katonáinak, hogy a templomot megszentségtelenítsék. A 14. században az Hagia Sophiát Szinán pasa mecsetté alakíttatta. Az iszlám szokásoknak megfelelően az alakábrázolásos mozaikképeket és freskókat lefesttette, és helyükre Korán idézetekkel díszített kerek pajzsok kerültek.

Hagia Sophia Isztanbul

Napjainkban az Hagia Sophia múzeummá átalakítva várja a látogatókat, miután 1934-ben megfosztották vallási funkcióitól. Bár belső tere csupasz, lenyűgöző térszerkezete továbbra is meghittséget, nyugalmat áraszt, és évről-évre turisták ezreinek kínál felüdülést a világváros nyüzsgő forgatagában.

Fotók: Depositphotos